Menü
Márk születésekor a családja az édesanyjából és anyai nagymamájából állt. Az anya és a nagymama családi viszonyai konfliktusokkal terheltek voltak: a nagymama a család életét erőteljesen befolyásolni és irányítani akarta, emiatt sok volt közöttük a nézeteltérés. Ilyenkor pillanatok alatt dühbe gurultak, hangosan kiabáltak egymással, majd később úgy viselkedtek, mintha semmi sem történt volna. Nehéz szociális és anyagi körülmények között éltek, sem megfelelő életkörülményeket, sem ellátást nem tudtak biztosítani a kisfiú számára, annak ellenére sem, hogy a család minden államilag elérhető segítséget megkapott. Látszólag együttműködtek ugyan a család- és gyermekjóléti szolgálat szakembereivel és a védőnővel, elfogadták javaslataikat, megígérték, hogy végre is hajtják, de azok rendre csak ígéretek maradtak, érdemi változást hosszú időn keresztül sem sikerült felmutatniuk. Így végül a kisfiú 21 hónapos korában gyermekotthonba került, ahol az édesanyja és nagymamája rendszeresen látogatták.
A gyermekotthonban a fejlődését figyelve a szakemberek a mozgás és beszédfejlődés területein elmaradást tapasztaltak, melyet a pedagógiai szakszolgálat vizsgálata igazolt, így Márk korai fejlesztésben részesült. A fejlesztési célok az expresszív és receptív nyelvi területeket, a nagymozgásokat, a mozgáskoordinációt, az egyensúlyt és a finommotorikát fedték le.
Szakmai álláspont alapján a gyermekotthon kezdeményezte a kisfiú nevelőszülőnél történő elhelyezését. A nevelőszülős férőhely keresésének eredményeképpen Márk az addigi lakhelyétől 100 km-re élő nevelőszülőhöz került. Az anya és a nagymama nem értett egyet a gyermek gondozási helyének megváltoztatásával, és emiatt a tárgyalást követő egyik látogatásakor a nagymama a gyermekotthon zárt udvarából a kerítés megrongálásával ismeretlen helyre távozott a kisfiúval. A rendőrség segítségével Márk 2 nappal később visszakerült az otthonba, majd 10 nap múlva meg is érkezett az említett nevelőszülők otthonába, akik ekkor már a kisfiún kívül egy 3 éves ikerpárról is gondoskodtak. (Az iker kisfiúk is a Márk érkezése előtti hetekben kerültek a családhoz.)
Márkot a számára kijelölt gyermekvédelmi gyám íratta be a bölcsődénkbe, aki nagyon együttműködően és érdeklődően viselkedett, igyekezett a gyermekről a fontosabb információkat átadni. Megbeszéltük, hogy folyamatosan tartani fogjuk a kapcsolatot, tájékoztatom őt a bölcsődében történő eseményekről, illetve a gyermek fejlődéséről, az esetlegesen felmerülő problémákról.
A kisfiú a nevelőszülőknél töltött harmadik napon került a bölcsődei csoportunkba, ekkor 35 hónapos volt. A beszoktatásra a nevelőszülővel érkezett, aki jelezte felénk, hogy szeretné a lehető leghamarabb megoldani a beszoktatását, mert nem hiányozhat sokáig a munkából. A gyermek eddigi életéről kevés információval rendelkezett, de elhozta a gyermekotthon nevelője által róla vezetett füzetet, melyből később igyekeztünk Márkról információkat szerezni. A leírásból egy nagyon szeretetéhes, ragaszkodó kisfiú képe rajzolódott ki, és azt is megtudtuk, hogy ahogy Márk növekedett, egyre nehezebben viselte a tiltást és a korlátozást, ezekre rendszerint egyre erőteljesebb dühkitörésekkel reagált. A kapott fejlesztésről csak annyi információ szerepelt a füzetben, hogy „megtörtént”.
A bölcsődei beszoktatását követő időszakban Márk beilleszkedett a csoport életébe, megismerte szokásainkat és szabályainkat. Szeretetét és ragaszkodását egyre bátrabban kimutatta, igényelte az ölbe vételt, simogatást. A gyerekek közelségét viszont kerülte, igyekezett tőlük félrevonulva játszani. A gondozási műveletek során napról napra önállósodott. Étkezésekkor helyét rövid időn belül egyedül is megtalálta, önállóan étkezett, az ételek között nem válogatott. Az ételt nagy falatokban tette a szájába, evési tempója gyors volt, szinte falt.
A mosdóhasználatot élvezte, gyorsan megtanult kezet mosni. Márk ekkor még pelenkás volt, a székletes, vizeletes pelenka nem zavarta. Öltözéskor is egyre több ruhadarabot tudott már kevés segítség mellett le- és felvenni. Mozgásának megfigyelésekor észrevehető volt, hogy mozdulatai gyorsak, de koordinálatlanok, szinte nyújtott térddel próbált menni és futni, talpait erőteljesen a földhöz csapta, kezeit oldalra tartva egyensúlyozott, gyakran elesett. Kúszni próbált, jobb lábát felhúzta, de bal lábát nem használta, majd hamar mászásra emelkedett. Lépcsőn és lejtőn is bizonytalanul közlekedett. Az udvari játék során is keveset mozgott, inkább igyekezett leülni valahová. Beszédértése jó volt, szóbeli kérésekkel jól lehetett irányítani, de beszéde nagyon nehezen volt érthető, egy-egy szóra korlátozódott.
Kéréseimre eleinte együttműködően reagált, majd viselkedése megváltozott. Jelzéseimre egyre gyakrabban tiltakozott, dühkitörést kapott akkor is, ha játék közben olyasmivel próbálkozott, ami nem sikerült, de később már akár számunkra nem látható indok nélkül is dühkitörései lettek. Ilyenkor teljes hangerővel morogni, majd sírni kezdett, arcát erősen ütötte, fülét tépte, földre vetette magát, rugdalózott, zokniját, cipőjét letépte magáról és elhajította. Felénk fordulva, erős hangon, tátott szájjal kiabálva fejezte ki dühét. Ahogy egyre erősödtek ezek a dühkitörések, úgy vált Márk egyre nehezebben megnyugtathatóvá. Próbáltam vigasztalással, nyugtató szavakkal, ölbe vétellel, játékfelkínálással kizökkenteni, de egyre nehezebben, később pedig már csak ritkán sikerült. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy akár 30 percig is eltartott egy-egy ilyen dühkitörés, ami egyszer csak egyik pillanatról a másikra megszűnt, a kisfiú elhallgatott, megtörölte a szemét, és mintha mi sem történt volna, mosolyogva játszani indult. Arra is felfigyeltünk, hogy időben ezek a dühkitörések leginkább a késő délelőtti időszakra korlátozódtak (valószínűleg ekkor már kezdett fáradni), illetve gyakoribbak voltak akkor is, amikor több gyermek tartózkodott a csoportban.
Megfigyeléseimet és a kisfiú viselkedésében tapasztaltakat januárban megosztottam a bölcsőde gyermekorvosával is (aki Márk házi gyermekorvosa is egyben). A doktornő elkészítette a gyermek felvételi státuszvizsgálatát, tanácsokkal látott el, és megbeszéltük, miként próbáljuk kezelni a dühkitöréseit. Említettem neki, hogy előző lakhelyén Márk a beszéd és mozgásfejlődés elmaradása miatt korai fejlesztésben részesült, de ennek folytatásáról egyikőnknek sem volt még információja. A doktornő is javasolta a korai fejlesztés folytatását, így megbeszéltük, hogy rákérdezek a nevelőszülőnél, illetve a gyermekvédelmi gyámnál is arra, hogy miként fog folytatódni a gyermek fejlesztése.
A nevelőszülőt naponta részletesen tájékoztattam arról, hogyan telt Márk napja a bölcsődében. Mindig említettem, ha volt dühkitörése, és természetesen azt is, ha nyugodtan telt a napja. Kérdeztem, hogy ő is észlelt-e hasonló reakciót, de csak hónapok múltával mondta el, hogy náluk is tapasztalható volt ez – bár szerinte nem olyan erős intenzitással.
A gyermekvédelmi gyámot is megkerestem a tapasztaltakkal kapcsolatban, aki megígérte, hogy kérni fogja Márk vizsgálatát a pedagógiai szakszolgálatnál. Ezt a vizsgálatot a következő hónapban el is végezték. Megállapították, hogy a gyermek valamennyi képességterületen elmaradást mutat, egyéb pszichés fejlődési zavart azonosítottak nála, sajátos nevelési igényűvé nyilvánították. Javasolták a további bölcsődei gondozását a korai fejlesztés, gondozás mellett az óvodai nevelés megkezdéséig, valamint a gyermekpszichiátriai vizsgálatának elvégzését. Erre a vizsgálatra 5 hónappal később került sor, diagnózisként itt is a „kevert specifikus fejlődési zavarokat” jelölték meg, fejlesztést és logopédiai terápiát javasoltak.
A vizsgálatokat követően Márkot hetente egyszer vitte el a nevelőszülője fejlesztésre, ezeknek a fejlesztéseknek a mibenlétéről mi már semmilyen tájékoztatást, illetve visszajelzést nem kaptunk.
A vizsgálatok és a fejlesztés megkezdését követő időszakban a kisfiú beszédfejlődésében folyamatos javulást tapasztaltunk, mire óvodába ment, már többszavas, viszonylag jól érthető mondatokban beszélt, szívesen énekelt és mondókázott. A gyerekek társaságát, közelségét továbbra is igyekezett kerülni, a miénket viszont erőteljesen igényelte. A mozgás terén jelentős változást az óvodába kerülésének időpontjáig nem tapasztaltunk. A dühkitörések is megmaradtak, egyes időszakokban gyakrabban, máskor kissé ritkábban jelentkeztek.