Menü
A közel 2,5 éves kisfiú elhúzódó láz, légúti tünetek miatt érkezett a munkahelyem sürgősségi ambulanciájára, ahol először találkoztam vele és az édesanyjával. A család elsőszülött gyermekének korábbi anamnézisében nagyobb megbetegedés nem szerepelt, az édesanya a kissé lassult mozgásfejlődését jelezte. A fizikális vizsgálat során az aktuálisan lázas, elesett általános állapotú, vékony testalkatú gyermeknél jobb oldali tüdőgyulladásnak megfelelő eltérést hallottam. Az elhangzottak ellenére a mozgásfejlődésében lényeges eltérést nem észleltem. A vizsgálat során a gyermek nyűgös, nehezen megnyugtatható volt. Úgy tapasztaltam, hogy az édesanya folyamatosan figyelt a gyermek igényeire, verbális és taktilis ingerekkel igyekezett közel maradni Noelhez. A fizikális vizsgálat és a mellkasröntgen alapján a tünetek hátterében idegentest okozta tüdőgyulladás igazolódott.
Noelt az édesanyja jelenlétében vettük fel a kórházba, aki megdöbbent a diagnózison és azon, hogy kórházban kell maradnia, viszont továbbra is együttműködő volt, a gyermekére és a megoldásra koncentrált. A félrenyelés alapos gyanúja miatt részletes, célzott anamnézisfelvétel történt újra az édesanyával. Ennek során kiderült, hogy a betegség első napjaiban egy közeli családtag vigyázott Noelre, és kukoricás pizza evése közben a gyermeknél erős köhögés jelentkezett – ekkor történhetett a baleset. Kórházi ápolásának második napján a jobb felső lebenyben lévő idegentestet sikeresen eltávolították, az antibiotikus terápia mellett panaszai regrediáltak, általános állapota is jelentősen javult. A kórházi bennfekvés során volt lehetőségem látni a gyógyuló gyermek és a szülő kapcsolatát, valamint a gyermek viselkedését kétszemélyes közegben is. Noel tünetei napról napra javultak, de egyre rosszabbul viselte a kórházban tartózkodást. Az otthonról hozott játékaival kis ideig játszott, gyakran lehetett látni őt mérgesnek, feszültnek, amikor nem az ő kedve szerint történtek a dolgok. Úgy láttam, hogy mihelyst megkapott valamit, máris mást szeretett volna. Az etetőszékbe nehezen akart beleülni, majd pár falat után ki is kéredzkedett, az étkezést nem folytatta, játszani indult.
Az édesanya beszámolt arról, hogy Noel étkezésével kapcsolatban korábban is nehézségei voltak. A gyermek hozzátáplálását 6 hónapos korában kezdték, amikor az új ízeket és darabos ételeket nehezen fogadta el, emellett súlyfejlődése is megtorpant. Az édesanya elmondta, hogy védőnői és háziorvosi segítséget is kért emiatt, Noel étkezését átbeszélték, súlyfejlődését jelenleg is követik. Javulásról számolt be az anyuka, miszerint a 2,5 éves gyermek már szilárd és a pépes ételeket is fogyaszt, viszont új ízt továbbra is nehezen, sőt alig fogad el. Megtudtam, hogy Noel pár hónapja bölcsődés, azóta a szülő elmondása szerint az étvágya rosszabb, emellett a gyermeket gyakrabban látja nyűgösnek, indulatosnak, időnként fáradékonynak. A korábban bevált szülői módszerei, melyekkel meg tudta nyugtatni kisfiát, ma már nehezen működnek. Súlyfejlődése jelenleg is stagnál, magasság-súly percentilise 3-as érték alatti.
A kórházi bentlét során láthatóvá vált, hogy Noel a környezeti változásokat nehezen viselte, bár az új gyerekekkel és felnőttekkel a szemkontaktust felvette, de nem tartotta, nehezen vagy részlegesen kapcsolódott. Éjszakai alvásából gyakran felriadt, délutáni alvása felületes volt. Beszédfejlődése elmaradt a korosztályáétól.
Ápolása harmadik napján a kórházi felvételt indokló panaszai jelentősen csökkentek, ezért kezelését biztonsággal lehetett otthon folytatni. A gyermekbarát kórházi ellátásban lényeges – így Noel esetében is fontos volt –, hogy a megszokott otthoni környezetbe a lehető leghamarabb hazakerüljön a gyermek. Noelt hazaengedés után négy nappal újra megvizsgáltam, és belszervi státusában kóros eltérést nem észleltem, viszont viselkedése a kortársaiétól továbbra is eltért, figyelemfelhívó volt számomra. Az édesanya kiemelte, hogy a gyerek étvágyát újra javulni látja, viszont a betegség kezdete óta igencsak beszűkült, csupán pár korábbi kedvenc ételét fogyasztja el.
Bár a tüdőgyulladásból teljesen meggyógyult, a látótérbe került szelektív evés, a csökkent súlyfejlődés, a beszédfejlődés elmaradása, valamint a környezeti változások, ingergazdag időszakok esetén jelentkező nyugtalan alvás és szorongó viselkedés miatt további követését és vizsgálatokat javasoltam, melyeket az édesanya elfogadott. A szülőtől a következő időpontig étkezési és alvásnapló vezetését kértem.
Egy hónap múlva laborvizsgálat történt, melyben enyhe vashiányos anémián kívül felszívódási zavarra utaló eltérés nem volt. Az édesanya gondosan végezte a naplózást, melyből láthatóvá vált, hogy 10-12 ételen kívül Noel nem kóstolt meg egyebet. Alvásával kapcsolatban a bölcsődés napok táján azt vették észre, hogy éjjel többször ébred, időnként hosszabb a visszaaltatás. Elhangzott, hogy a bölcsődében reggelente nehezen válik el a szülőtől, sír, dacos. A társaival nehezen tud kooperálni, lökdösődik, harap. Ez az új szokás otthon is egyre többször előfordult. Az édesanya elmondta, hogy Noel a kisgyermeknevelőjéhez a pár hónap alatt elkezdett kötődni. Kiderült, hogy bár a kisgyermeknevelő látott javulást a beszoktatáshoz képest az elmúlt 4-5 hónap alatt, Noel társaihoz való kapcsolódását és szeletív étrendjét jelzésértékűnek tartotta, ezért a szülőt gyermekorvoshoz és a pedagógiai szakszolgálathoz irányította, amelyhez ekkor már kaptak időpontot, de vizsgálatra még nem került sor.
A szelektív evésre, a vashiányos anémiára, a felmerülő alvási nehézségekre, valamint a kisgyermeknevelő által jelzett beilleszkedési nehézségre való tekintettel a gyermeket evés-alvás ambulanciára irányítottam. Az ambulancián szülő-gyermek konzulens, klinikai szakpszichológus és gyógypedagógus dolgozik csapatban. Jelenleg Noel gyermekorvosi vizsgálata és gyógypedagógiai felmérése történt meg, melyek során regulációs zavart, szeparációs szorongást, megkésett beszédfejlődést állapították meg. A pszichológiai konzultáció még folyamatban van.
A kórházi bennfekvéskor – a nővérekhez hasonlóan – azt láttam, hogy az édesanya gondosan foglalkozik a kisfiával, szeretettel, néha túlzott aggódással fordul felé. A későbbiekben az időpontokon pontosan megjelent, javaslataimat megfogadta. Egyik alkalommal beszámolt arról, hogy Noel édesapja még a gyermek születése előtt elhagyta őket, és többször hangoztatta, hogy aggódik, hogy a gyermek nem lát apai, férfipéldát. Magáról elmondta, hogy bizonytalan önmagában a gyermeknevelés kapcsán, azon aggódik, hogy a hozzátáplálás megkezdésekor ő rontott el valamit. Erre az információra és a közlékeny szülői megnyílásra nem számítottam, váratlanul ért. Átéreztem a szülő aggodalmát, és azt is láttam, hogy Noelnél tényleg van eltérés, de az ok-okozatot és a megoldást nem. Úgy éreztem, hogy az édesanya kapaszkodót keresett, valamint a saját félelmeit, szorongását hozta be a szülő-orvos kapcsolatunkba. Ezt nehéz szituációnak éreztem, megérintett. Elmondtam az édesanyának, hogy az én feladatom jelenleg Noelt objektíven, gyermekorvosi szemmel vizsgálni, hogy van-e a kortársaihoz képest bármi elmaradása, és mivel találtam eltérést, így Noelnek az a legjobb, ha egy erre vonatkozó tudással és tapasztalattal rendelkező szakértőcsapat követi ezek után. Úgy láttam, hogy ezt az édesanya megértette, elfogadta, és bizalma továbbra is megmaradt felém.
Érzékeny gyermekek esetén mindenképp igyekszem, hogy a vizsgálat a lehető leggyermekbarátabb módon történjen. Ezért az életkoruknak és fejlettségüknek megfelelően elmagyarázom a gyermekeknek, hogy mi történik velük, a szülőt is tájékoztatom, és megkérem, hogy a vizsgálat során is maradjon a gyermeke mellett, beszéljen hozzá. Ezt fontosnak tartom amiatt, hogy a vizsgálat gyors és eredményes legyen, és a gyermek pszichéje ne sérüljön.
Noel esetéből tanulságként levonható, hogy akár egy fertőző beteg ellátása közben, a gyermekorvos és a kisgyermek rövid találkozása esetén is felmerülhet a viselkedési zavar, a pszichomotoros elmaradás gyanúja. Gyermekorvosként fel kell ismerni az eltéréseket, és célzottan tovább kell irányítani a gyermeket a specialistákhoz, ezzel segítve fejlesztését és a család fejlődését.