Menü
Csaba a 25. terhességi héten született ikerterhességből. Súlyos retinopathia miatt mindkét szemén retinaleválás következett be, és a többszöri műtétek ellenére végül teljes vakságot diagnosztizáltak nála. Hallássérülésének gyanúja nem sokkal a születését követően merült fel, melyet az elvégzett BERA vizsgálat és szubjektív megfigyelések is igazoltak (készülék nélkül 70-80 dB-es hallásküszöböt regisztráltak nála). Felmerült a cochlearis implantáció lehetősége, de Phonak Naída V. típusú készülékének köszönhetően elkezdett felfigyelni a hangokra, azonosítani kezdte a hangforrásokat, és a hangadása is színesebbé vált. Nehezítő tényezőként négy hónapos korában shuntbeültetésen esett keresztül, majd epilepsziás kisrohamok is igazolódtak nála, melyekre gyógyszeres kezelést írtak elő.
A fejlesztés célja a két érzékszervi csatorna egyidejű fejlesztésének egymásra építése, összehangolása volt. Csaba ekkor kezdte el használni a hallókészülékét, így nagy felelősség hárult rám, hogy az optimális beállításban segíteni tudjam a családot. Az audiológiai ellátás mellett is kiterjedt teammunkára volt szükség a gyermek fejlesztéséhez. Az akkori Hallásvizsgáló szurdopedagógusaként a Látásvizsgáló gyógypedagógusaival, mozgásterapeutákkal és a Siketvakok Országos Egyesületének munkatársaival közösen dolgoztam, egymás munkáját segítve igyekeztünk a gyermek állapotának megfelelő, legoptimálisabb fejlesztőmunkát végezni. Spasztikus izomzata miatt a kisfiú számára nehézségekbe ütközött a járás megtanulása, így kezdetben Dévény-, majd Pető-módszer szerinti mozgásfejlesztésben részesült, mely időszakos Vojta-terápiával egészült ki (ez utóbbi abban az időben csak külföldön volt elérhető, így a családnak meghatározott időközönként 1-2 hétre el kellett utaznia).
Csaba fejlesztésén túl fontos feladata volt a teamnek a család segítése a feldolgozásban és abban, hogy – szülői szerepük megtartása mellett – gyermekük számára a legideálisabb fejlesztővé válhassanak. A Siketvakok Országos Egyesülete által biztosított pszichológus kolléga tanácsadást vezetett a szülők számára, melyet az édesanya heti rendszerességgel igénybe vett. Csaba a sok nehézség ellenére édesanyjához biztonságosan kötődő kisgyermekként növekedett. Az édesanya a terápián túl magába a fejlesztésbe is rendszeresen bekapcsolódott, motivált volt arra, hogy a kisfiú a képességeihez mérten fejlődjön. A család egy biztonsági hálóként volt jelen, a szülők mellett mind az anyai, mind az apai nagyszülők is aktív szerepet vállaltak a gyermek ellátása körül. Sokszor ők vitték Csabát fejlesztésre, vagy vigyáztak rá, hogy a szülők egymással időt tölthessenek, feltöltődhessenek. Ezáltal megtapasztalhattam, hogy a segítő szakemberek mellett milyen nagy szerepe van a családnak is abban, hogy a gyermek fejlődhessen.
Csaba fejlesztésére összességében egy rendszerként tekinthetünk, melynek alrendszerei – a fejlesztő szakemberek, az egészségügyi dolgozók, a mozgásterapeuták, a pszichológusok, a segítő szervezetek és maga a család – egy közös cél, a gyermek optimális fejlesztésének biztosítása érdekében működtek együtt. Csaba számára az óvoda kiválasztása szerencsére nem ütközött nehézségekbe, a Látásvizsgálón keresztül felvételt nyert a Vakok Óvodájába, majd az iskola Siketvak Tagozatára. A fejlesztés lezárásaként összegző véleményt készítettem az általam tapasztaltakról, az elért eredményekről, és javaslatot tettem a beszédindítás és hallásnevelés további lehetőségeivel kapcsolatban.
A gyógypedagógus, logopédus személyes tapasztalatai
Munkámat 2011-ben hallássérültek pedagógusaként a Hallásvizsgálóban kezdtem, ahol 0–5 éves korú hallássérült kisgyermekek korai fejlesztése és szakértői vizsgálata volt a feladatom. Az általam ellátott gyermekek köre igen heterogén volt, a legtöbb esetben a hallássérülés mellé egyéb sérülések, nehézségek is társultak. Csaba fejlesztése során szembesültem azzal a kihívással, hogy a munkámhoz nem elegendőek a főiskolai éveim során elsajátított, hallásérültek számára kidolgozott hagyományos fejlesztési módszerek, a hallás- és beszédnevelés megszokott lépései, a látássérüléshez kapcsolódó ismereteket is el kell sajátítanom.
A gyógypedagógiai felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányaim közben ismertem meg azt a szakembert, aki a hallásállapot felmérésében és a hallókészülékes beállításban nagy gyakorlattal és szakmai hozzáértéssel rendelkezik. Javaslatomra a család felvette vele a kapcsolatot, majd közösen részt vettünk Csaba hallásvizsgálatán, ahol a szakember az én gyakorlati tapasztalataimat is figyelembe vette a hallókészülék beállítása során. A minél pontosabb mérések érdekében feladatokat jelölt ki, melyeket a következő vizsgálatig meg kellett tanítanom a kisfiúnak. Ez nagyon hasznos volt számomra, hiszen még inkább elmélyedhettem a hallásvizsgálatokban, és új gyakorlatokat ismerhettem meg, amelyeket aztán a többi tanítványom esetében is alkalmazni tudtam.
Többször volt lehetőségem a látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus kolléganő korai fejlesztésein hospitálni, illetve ő maga is részt vett az általam tartott foglalkozásokon. Tapasztaltabb gyógypedagógusként számos gyakorlati tanáccsal, jó ötlettel látott el, miként tudnám hatékonyabban segíteni Csabát. Nyitott volt a hallásfejlesztő, beszédindító ötleteimre is.
A Siketvakok Országos Egyesületén keresztül bepillantást nyerhettem a siketvak felnőtt emberek világába, részt vehettem számukra rendezett programokon, eseményeken, és megismerkedhettem a tenyérbe jelelés módszerével, melyet a Csabával foglalkozó gyógypedagógus munkatársuk alkalmazott a kisfiú fejlesztése során.
A kisfiú mozgásterápiájába nem tudtam bekapcsolódni, de a szülők rendszeresen beszámoltak arról, hol tartanak. Minden fejlesztési órámba igyekeztem beilleszteni motoros, cselekvésre építő játékot is. Szintén nagyon sokat tanultam maguktól a szülőktől, akik minden játékot úgy alakítottak át, hogy az érdekes, fejlesztő legyen Csaba számára. A későbbi gyakorlatomban, halmozottan sérült gyermekek ellátásakor sokszor merítettem ebből ötletet.
Pályakezdő gyógypedagógusként hatalmas szakmai kihívást jelentett számomra a Csabával eltöltött két korai fejlesztő év. A számos új ismeret mellett ráébredtem saját képességeimre, korlátaimra, és segítséget kértem és kaptam nálam tapasztaltabb, jártasabb kollégáktól. Megtanultam teamben dolgozni, együttműködni a más területekről érkező munkatársaimmal. Ennek eredményeként bátrabban mertem nyitni számomra ismeretlen területek felé, és a továbbiakban is szívesen kapcsolódtam be a halmozottan sérült gyermekek korai ellátásába, a teammunkába, mely nélkül megsegítésük nem tudna megvalósulni.